2013 Rund Um Németország - Raffica győzelem


2013.06.02.
A hajó idén még nem volt összerakva, és a csapat sem gyakorolt vele, de ez láthatólag nem jelent gondot senkinek sem. A gyors felszerelés után mehet egy kis örömvitorlázás.

Több mint 2 éve nem vitorláztam a Raffica-val, így kisebb meglepetésként ért Király Zsolti meghívása az idei németországi versenyre. Tagja voltam a 2009-es győztes Raffica csapatnak is, jó néhányszor volt alkalmam itt versenyezni, múlt évben az One D’Or katamaránnal is, szeretem is ezt a versenyt, így örömmel mondtam igent a meghívásának.
Az időjárás előrejelzések nem sok jóval kecsegtetek a verseny idejére: hidegfront, szakadó eső, erős szél, minden, amire egy Liberának és csapatának a legkevésbé sincs szüksége.
 
Csütörtökön délután érkezem meg Lindau-ba, a hajó már összeszerelve áll a szokásos helyén, a Lindau kikötő legszebb részén, a parton. Nagyjából itt véget is ér a hasonlóság a korábbi évekhez képest: a lassan de biztosan eleredő esőben teljesen néptelen a kikötő, hiányzik a megszokott jó hangulatú tömeg, az aranyos, hozzá nem értő kérdések özöne, és hiányzik a versenyhangulat. Sörrel, sütivel sem kínálgat minket senki, pedig az elsőnek korábban nagy sikere volt a csapatban.
 

Rajtunk kívül még egy Libera látható a parton, Markus Ficht idén az Italia Libera-t hozta el a Lillo helyett.
 Újdonság, hogy idén a rendezők mooringot helyeztek el az egyre nagyobb számban induló high-tech katamaránok számára, így azok közvetlenül a part mellett, a vízen vannak kikötve. Itt áll a számunkra is jól ismert SL 33-as, és az új feljesztésű GC32-es katamarán is, így a nagyközönség közvetlen közelről tekintheti meg ezeket a rohanógépeket is.
A vízen, a kikötő előtt is fel-le rohangásznak a katamaránok, zajlik a Rund Um-ot megelőző új esemény, a leggyorsabb hajóknak kiírt 500 méteres Speedrace. 

A versenyre összesen 8 katamarán nevezett, ezek szinte egytől egyig esélyesebbek nálunk a győzelemre, főleg a beharangozott nagy szélben, de nem szabad leírni az Italia-t és a Wild Lady-t sem, amely utóbbi erre a versenyre 5 (!) méterrel magasabb árbocot és egy teljesen új vitorla szettet kapott, persze a jobbik fajtából.
A Wild Lady nagy szélben eddig amúgy is gyorsabb volt nálunk, így ez az upgrade nyilván csak tovább gyorsította őket.
Bár nem így illik, de a szerelés végére érkezem meg, azért megértéssel és örömmel fogad a csapat. Itt van a Raffica csapat igazi kemény magja, kiegészülve néhány szintén komoly vitorlás tapasztalattal rendelkező külsős taggal, így szemmel láthatóan ezzel nem lesz gondunk idén.
Az egész napos szerelés után, a megeredő esőben a csapat nem annyira akar kimenni a vízre, ám Zsolti ebből egy nem enged, határozottan és szigorú tekintettel vízre parancsol minket, aminek én amúgy örülök is. Persze, én nem is szereltem egész nap a parton…
Gyors öltözködés, a jól ismert darus barátunk hamar és gyakorlottan beemeli a hajót a vízre és a vitorlák bekészítése után már indulhatunk is.
 

A hajó idén még nem volt összerakva, és a csapat sem gyakorolt vele, de ez láthatólag nem jelent gondot senkinek sem. A gyors felszerelés után mehet egy kis örömvitorlázás. Néhány kreuz-os szakasz után gond nélkül megy fel a 300 nm-es bliszter, és azzal vitorlázgatunk az egyre vastagabb és sötétebb felhők alatt.
Bár mindenki fáradt az egész éjszakás utazás majd szerelés után, mégis a hangulat érezhetően jó, még Zsolt szemében is megnyugodás látszik. Bár sok a külső tag, a hajó sem ment még idén, de mindenki hamar megtalálja a helyét és teszi a dolgát. Ahogy Balázs is mondta: „a Liberázás olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” és ebben láthatólag van is valami.
 

Az edzés után gyors leszerelés, majd kidaruzás után a csapat egyik része barátkozni megy a helyi vendéglátó egységekbe, míg a megfontoltabb része a csapatnak GPS programozással és a kiírás tanulmányozásával, illetve pihenéssel készül a péntek éjszakai megmértetésre.
A péntek ott kezdődik, ahol előző este abbamaradt. Megállás nélkül szakad az eső, mint utóbb kiderült az évszázad egyik legcsapadékosabb hétvégéje érkezik el lassan, annak megfelelő hideggel és széllel.
A hőmérséklet, bár június eleje van, nem éri el a 8 fokot sem.
A szállásunk a Lindau szigeten lévő vitorlás iskolában van, ahova megékezik a Code8 teljes csapata is Ruji vezetésével. Ők sem túl boldogok miután szembesülnek az időjárással, és most Zsolt sem tudja rávenni a saját csapatát, hogy a kisebb szereléseket még délelőtt fejezzük be.
Abban maradunk, hogy azt a rajt előtt tesszük meg, hisz így csak egyszer fogunk elázni, de akkor legalább garantáltan. Egész nap pihenünk, délután együtt ebédelünk, alszunk, majd a rajt előtti egy órát még szereléssel töltjük. Közben jönnek a hivatalos időjárás előrejelzések és a helyi menők is komoly arccal ijesztegetnek minket, akár 30-40 csomós szél is várható, - ami azért még gombócból is sok - , és valóban nem Liberás füleknek való mondatok ezek.  
Zsolti a rajt előtt még eligazítást tart és mindenkit a biztonság szemelőtt tartására figyelmeztet és, mint egyik legfontosabb célt jelöl meg mindenki számára.
Este fél 7-kor bedaruzunk.  Erre már pár kiránduló érdeklődő a szakadó eső ellenére is előkerül, és Raffica üdvrivalgás közepette Popey vezetésével kivontázunk a kikötő előtt lévő rajterületre.
 

Kis késéssel, de felkerülnek a vitorlák is a helyükre, majd pár perces helykeresés után senkitől nem zavartatva kicsit hátulról, de igen jó sebességgel elrajtolunk a pillanatnyilag csöndesebben fújó szélben.
Az eső is kicsit alább hagy, így igen nyugodt körülmények közepette kezdjük meg az esti versenyt.
Az első percekben a katamaránok látványosan gyorsabbnak tűnnek, de hamar felvesszük mi is az utazó sebességet, és kreuzban egész jól tartjuk is őket.
Az Italia és a Wild Lady felettünk, de mögöttünk, vannak, de jó láthatóan növeljük a távolságot, így egyelőre teljesen nyugodtan vitorlázhatunk. A szél tovább gyengül, ami egyáltalán nem volt várható, így előkerül előbb a 140-es majd a 160-as genua, amivel határozottan gyorsulunk, növelve az előnyünket a Wild Lady-hez képest, és utolérve a vezető katamaránokat is.
Ám nem sokáig örülhetünk, előttünk már jól láthatóan erősödik a szél, így gyors vitorlacsere után megkezdődik a verseny nehezebbik része számunkra. Romanshorn az irány a svájci oldalon, és azt is tudjuk, hogy arra felé várható a nagyobb szél, amiben nem is kell csalatkoznunk. Eleinte jó tempóban, egyes reffel vitorlázva haladunk, a katamaránok azonban lassan, de biztosan hagynak le minket az erősödő szélben. A hajó még jól kezelhető, a csapatnak nem jelent gondot megvitorlázni azt, így közeledünk az első bója felé. Ám az még látótávolságon belül sincs, amikor kezdjük megkapni a brutál szelet. A szél alapból nem túl sok egyelőre, talán 10-12 csomó, ám a ráfújások már jelzik, hogy nem lesz könnyű éjszakánk, és a schottosoknak egyre több dolga akad a vitorlák ráengedésével. Az eső is szépen elkezd esni, és innentől fogva már folyamatosan esni is fog a verseny során.

Kettes reff, a hajó óriási széllökésekben egyelőre gyorsan halad előre, a hullámok lassan elérik az 1 méteres magasságot.
A Romanshorni bóját a 6-ik helyen még világosban vesszük, előttünk csak katamaránok vannak.
Az élen halad a Skinfit osztrák kormányzással, egy másik Ventilo, és a Kékszalagról is ismert M32 és az SL33, illetve az új GC32-es.  Előnyük itt már akkor, hogy az amúgy is rossz látási körülmények között őket nem is lehet látni, de mögöttünk sincs látótávolságon belül senki.

Kicsit ejtünk Eichorn felé, ám az időjárás itt már a legrosszabb arcát mutatja. Az alapszél is felmegy 15-20 csomóra, ám a ráfújások 30-35 csomósak már, amit már nagyon nehezen kezelünk le. Szabályosan sír a hajó alattunk, egy-egy pöffnél Zsolti teljesen felmegy szélbe, a schottosok eldobják a köteleket, a trapéz sor minden tagja a kereten próbálja kivédeni a lehetetlent, és még így is fel akar borulni a hajó. A hullámok lassan 2 méteres magasságot érnek el, nem is értem, hogy nem esik szét az egész szerkezet, korábban ennek a felétől is leszakadt valami a hajón. Persze erre kár is volt gondolni, hatalmas reccsenéssel szakad fel egyik oldalon a lee kocsit tartó híd, amit Cimbi gyors kötögetéssel próbál meg orvosolni. Megyünk tovább, az eső szakad, és csak folyamatos felluvolással tudjuk kivédeni a pöfföket, amik hihetetlen tempóban és erővel csapnak le ránk. Nagyon lassan közeledik az Eichorni bója, és Zsolti olyat mond, amit még soha nem hallottam tőle: „Azonnal jöjjön be mindenki a keretről, és üljön le a hálóba, nehogy leessen valaki a hajóról!” Eddig nyugodt volt a csapat, ez után sem lettünk különösebben idegesek, de valóban, ha ilyen körülmények között leesne valaki, azt nem lenne könnyű megtalálni. Agyonreffelve megyünk tovább, lassan eléri a szél és a hullámzás a maximumát és végre lassan haladunk kifelé a halál zónából. Feltűnik az Eichorni bója, kicsit nyugszik az időjárás is, bár még mindig nem embernek, főleg nem Liberásnak való, de tudjuk, hogy jobb idők várnak ránk, hisz a bója után már ejtve tudunk tovább haladni. Így is történik, a bója után nyugszunk mi is és a hajó is, Zsolti határozottan raumol, a sebességünk ekkor eléri a 17 csomót. Ugyan nem tudjuk, hogy hányadik helyen vagyunk, de utólag kiderül, hogy ekkor is stabilan a 6-ik helyen vitorlázunk. Irány Überlingen, ahol a szél csökkenésére számíthatunk, hisz ez a bója nagyon védett helyen van. Befelé menet már a vezető katamaránok jönnek kifelé, közben teljesen beesteledett, nem tudjuk őket beazonosítani, de az látható, hogy igen stabilan, jó sebességgel haladnak már az ellenkező irányba. 
 

Eseménytelenül vesszük az utolsó bóját szintén a 6-ik helyen, majd indulás a Lindau-i befutó.
Ez ugyan jól hangzik, de közel 30 km-ről beszélünk, ami azért még gyors hajóval sem kis távolság.
Überlingenből kifelé jövet kireffelünk és előkerülnek a nagyobb vitorlák is elől, amiket Somi rendíthetetlenül cserélget elől a kis csapatával, ám intő jel, hogy 2 felborult katamarán mellett is elmegyünk hamarosan. Az egyik katamaránt és a legénységét hatalmas rendőrségi erők próbálják menteni az újra beerősödő szélben és hullámzásban. Később kiderül, hogy az élen haladó osztrák katamarán, a Skinfit borult fel, amit később totálkárossá nyilvánítottak, továbbá a múlt évi győztes Ventilo 28, a Sonnenkönig borult fel. A legénységet később kisebb sérülésekkel kimentették, ám a hajók kivilágítva hátra maradtak a viharos tó közepén.
Óvatosan, jó sebességgel megyünk tovább raumos szélben, ami jól fekszik a hajónak és a csapat is kicsit lazíthat. Szükség is van rá, hisz a rengeteg víz és a hideg többeket kezd megviselni, bár szó nélkül teszi továbbra is mindenki a dolgát. Hosszabb etap után a szél gyengülni kezd, és egyre jobban kell figyelni a trapéz sornak, hogy ne húzza luvba a hajót, hisz ez minden alakommal egy jó adag hideg vizet és komoly lassulást is jelent egyben.

A szél tovább lassul, kicsit kevésbé figyel a csapat is, mikor egy nem várt pillanatban minden előjel nélkül szélváltóba kerülünk. A grósz átcsapódik a másik oldalra, a hajó minden előjel nélkül meghalzol, mi pedig szép lassan elkezdünk felborulni a sötét éjszakában.
Az egyetlen szerencsénk, hogy a csapat egy része bent ült a hajóban, onnan könnyebb kiszaladni a másik keretre, hát szalad mindenki, nem kell szólni persze senkinek. Cimbi üvölt, hogy a backstaget engedje el valaki, sikerül eldobni a schottokat is, így bár már teljesen lefekszik a hajó az oldalára, sikerül álló helyzetbe, ha lassan is, de visszatornászni.

A csapat nem esik szét, de komolyan meglepett mindenkit a nem várt helyzet, ami a hirtelen leálló, nulla szélben nem is túl gyorsan oldódik meg. Mivel csak nem akar kialakulni a szél iránya, ezért a grósz össze-vissza halzolgat a saját súlyánál fogva, amit csak több perc után tudnunk stabilizálni.
Lassan újra megindul a szél, a hajó is megindul, így talán túl vagyunk a nehezén, megyünk tovább.
A befutó ekkor kb. 10 km távolságban van, az idő úgy éjszaka 1 órát mutat.
A szél újult erővel kezd fújni, így jó sebességgel vesszük fel az irányt Lindau felé.
A csapat érezhetően jó hangulatban van, bár a hideg miatt jó páran most már folyamatosan remegünk, a leheletünk teljesen tisztán látható a hideg éjszakában. Az eső rendíthetetlenül esik, folyamatosan ázunk felülről. Aki már nagyon kivan, az bemegy a hajóba, hisz a kereten a raumos irány miatt amúgy is kevesebben kellünk és felváltva pihenni is tudunk így.

Feltűnnek Lindau fényei is, meg a gyönyörűen megvilágított, a város jelképnek számító oroszlán is, amit ebből az irányból még csak takarásban látni. Gyorsan, jó tempóban közeledünk, majd innen már eseménytelenül, de persze szakadó esőben hajózva, 7 óra 1 perc vitorlázás után a 4-ik helyen, egytestűben és kategóriában az első helyen futunk be, amit igazi sikernek éltünk meg.
 

A hajó és a csapat teljesítménye több, mint meggyőző volt, főleg a számok tükrében: a 8 katamarán közül csak 3 futott be, a versenyen nevezett 348 hajó közül közel mindössze 102 hajó futott be és volt értékelhető eredménye. Korábban már volt ilyen versenyünk, de akkor a gyenge szél tizedelte meg a versenyző hajókat, amit egy Liberával nyilván könnyebb végig vitorlázni, mint a kisebb hajókkal, ám most az erős széllel, a hideggel és a hullámokkal kellett megküzdenünk.  Ezekkel a körülményekkel a hozzánk hasonló teljesítményű hajók sem bírtak, nem beszélve a gyorsabb katamaránokról és a helyi menőkről.

Természetesen a szerencse faktort nem szabad kifelejtenünk, és azt sem, hogy tényleg jól működött a hajó és a csapat is. Persze a sok éves tapasztalat sokat hozzátett az eredményhez, de ezen túl hatalmas élmény és valódi sportteljesítmény volt számunkra a rengeteg negatív körülmény ellenére is a verseny.
Jövőre ugyanitt!

Köszönjük mindenki drukkolását és támogatását!
Beszámoló: Lange Péter

A csapattagok:
Király Zsolt – kormányos
Bogár Tamás
Czibor András – Cimbi
Fekete András – Somi
Horvath Balázs – Bazsika
Juhász Zsolt
Karácsony János – Jana
Kiss Árpi
Lange Péter
Nagy Gábor
Puskás Tamás – Pusi
Mónus Gyula – Medve
Sica

Motoros: Jankovits András – Popeye
                  Kádár Lajos – fotós
Fotós:  Németh Erika

Továbbifényképeink a galériában!
 

 

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic