2011 Centomiglia Raffica I helyezett


2011.09.12.
A Raffica Vitorlás SE Roberto Benemati taktikussal kiegészítve megnyerte közép-európa egyik legrangosabb vitorlásversenyét a Centomigliát, az Olaszországban megrendezett Garda tavon.

Az első magyar győzelem a 61.Centomiglia vitorlás versenyen

A Raffica Vitorlás SE Roberto Benemati taktikussal kiegészítve megnyerte közép-európa egyik legrangosabb vitorlásversenyét a Centomigliát, az Olaszországban megrendezett Garda tavon.

Ismét nemzetközi versenyen vett részt csapatunk. Az idei versenyszezon egyik kiemelkedő állomása az olasz vitorlásverseny. A részvételi szándékunkat megerősítette az, hogy felvette velünk a kapcsolatot Roberto Benemati olasz kormányos-taktikus, hogy szívesen venne részt velünk taktikusként, ülne a hajónkon.

Örömmel éltünk a lehetőséggel, hiszen ő a Garda tó szélviszonyainak legjobb ismerője és 6 szoros Centomiglia győztes. Kíváncsian vártuk, hogy mit tud hozzáadni a csapat tudásához.

Szerda esti balatonfüredi hajópakolás után egy hosszú országúti hajóvontatás vette kezdetét, mely csütörtök hajnalban ért véget. Pár óra alvás után a kikötőben rögtön hozzá is kezdtünk a hajó összeszereléséhez.

A Garda tavat ismerve, a hajót egy fejlesztés során egy több mint 4 méteres tőkesúllyal láttuk el, mellyel nyugodtan vitorláztunk a helyenként 300 méteres vízmélységben. A hajó daruzása, árboc felállítása és az egyéb szerelvények beállítása több mint 5 órát vett igénybe.

A pénteki nap időjárása nem tűnt túl biztatónak, mivel leült a pára a tóra, és alig lengedezett a szél.
Gyors ebédelés után úgy döntöttünk, hogy a frissen feltámadó szélben egy kis bemelegítő edzésre kihajózunk.

   

Ez a bevitorlázás fontos volt a csapat és hajó számára is, hogy minden technikai felszerelésünket kipróbáljuk a nagy verseny előtt. Három óra edzés után elégedetten tértünk vissza a partra.
Eközben a kikötő megtelt többféle nemzet vitorlás hajóival. A parton impozáns látványt nyújtott a 3 esélyes trapézos hajó látványa, melyek közül az egyik a mi hajón, a Raffica.

Késő délután megérkezett hozzánk Roberto Benemati, akivel a hajón egyeztettük a posztokat, a feladatokat, az elvárásokat. Már az első megbeszélés alkalmával is látszott számunkra, hogy egy profi vitorlázóval bővül csapatunk, aki nagy tapasztalatával sokat segíthet a jó eredmény elérésében. 
Este a kedvenc kikötői éttermünkben kellemes hangulatban eltöltött vacsora várt ránk, miközben a csinos olasz pincérlányok megadták a hangulatot a másnapi versenyhez.

A verseny napján korán kelt a csapat, mivel a daruzásunk 7 órára volt megbeszélve. Elsők között érkeztünk, a kikötő lassan megtelt vitorlázókkal, akik lázasan készülődtek a 10-12 órás versenyre.
A csapatunk a Hally Hansen legmodernebb technikai ruházatába öltözött, és magunkkal vittük a vízhatlan felsőnket is.

A hajó vízre daruzása után elfoglaltuk a helyünket a többi gyors hajó között. A nyílt kategóriában induló hajóknak a rajtvonal egy megadott szakaszán kellett elrajtolniuk.

   

Nagyon nehéz volt elindulni, mivel a part mellett nem fújt szél, és erős volt a hullámzás. Ezeket a hullámokat a tó közepén fújó 13 csomós szél keltette.
Negyed óra elteltével is ezek a hatalmas hajók még mindig egyhelyben álltak, a Clandesteam-et és a Wildlady-t a hullámok és az áramlás veszélyesen egymás mellé is sodorták. A Griffo és a Rafffica a hullámokon billegve próbált szelet keresni.
Ebből a szituációból a Rafficával mi jöttünk ki győztesen és nagy előnyre tettünk szert azzal, hogy észrevettünk egy olyan szélcsíkot dél felől, amivel meg tudtunk indulni.

A Garda tó közepén fújó szelet elérve teljes vitorlázattal és teljes trapézsorral, 13-14 csomóval álltunk be a mezőnybe. A többi esélyes hajó csak késve tudott a nyomunkba eredni. Ezzel megkezdtük a Torbole-i bója felé haladásunkat. Mivel a szél ebből az irányból fújt, így kreuzolnunk kellett. Biztonságosan magunk mögött tartva a többi esélyes hajót vitorláztunk a hatalmas sziklák lábánál.

A legénységnek kemény tempót diktált Zsolt, hiszen negyed szélben van a legtöbb dolga a csapatnak. A Garda tó széljárására jellemzően délben eláll a szél, ami minket a Torbole-i forduló előtt ért el. Az utánunk következő hajók is sorra befutottak a szélcsendbe. A legkisebb fuvallatot is kihasználva mi kerültük meg elsőnek ezt bóját is. Ezzel kezdetét vette az a hosszú vitorlázás, mellyel hosszában szeljük át a tavat. A fokozatosan frissülő déli szélben döbbentünk rá Benemati proffeszionizmusára, aki óramű pontossággal diktálta a taktikát az előre kitalált stratégia alapján. 

Benematti elképelésére jellemző volt, hogy amikor a forduló időpontjára 5 percet mondott, akkor fordultunk is. Néha ez az időpont nagyon közel esett egy sziklához, vagy akár a strandhoz, így volt, hogy 5-10 métere a sziklától fordultunk meg, ahol a csapatnak nem volt lehetősége a hibázásra.

A taktika eredményességét mutatta, hogy sohasem futottunk ki a szélből, és nyomunkban loholó Clandesteam már 1 km-rel lemaradt.
Az esélyeseket folyamatosan szemmel tartva vezettük a mezőnyt.

   

A tó felétől, a Bogliaco-i bójavétel után folyamatosan motorcsónakos kísérőink jöttek, akik egészen a tó alsó csücskében lévő fordulóig követtek minket. A Desenzano bójavételkor a szurkolók hangos kürtszóval bíztattak bennünket
A csapat az utolsó erejét összeszedve indult a cél felé, az egyenletesen fújó szélben, futtatott menetben. A széljárás megengedte, hogy a befutó előtt blisztert húzhattunk. Egyre inkább világossá vált, hogy van esélyünk a Centomiglia megnyerésére.
Az esélyes hajók között rajt – cél győzelemmel futott be a csapat., 8,55 óra vitorlázás után.
A parton népes nézőközönség várt minket, hangos kiabálás és füttyszó kíséretében futottunk be a kikötőbe, miközben megszólalt a magyar himnusz. ….

„Magyarként először nyertük a meg a Centomigliát, ami igen felemelő érzés. A sok együtt vitorlázott idő, a csapat összeszokottsága megmutatkozott a hajó vezetésében, az egész verseny során nem alakult ki egyetlen kritikus szituáció sem. A hajó és csapat  kiválóan  teljesítette a  100%-on vitorlázást Nagyon büszke vagyok a csapatomra!.”                          
Király Zsolt – a Raffica hajó kormányosa

   

Csapatunk:

Kormányos:   Király Zsolt
Taktikus:        Roberto Benemati

Mancsaft:
Bíró Tamás, Czibor András, Csiszár Zsolt, Karácsony János, Horvath Balázs, Mahl Krisztián, Nagy Gábor, Mesterházi Nagy Ákos, Puskás Tamás, Óvári István, Pritzel Vilmos, Várkonyi Csaba

Tartalék: Bogár Tamás
Motoros kiséret: Jankovits András
Operatőr: Ladányi János
Fotó: Németh Erika

Támogatók: Hally Hansen,  Masterprint, Rudi Projekt

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic