Király Zsolt 2010 Évértékelő beszámolója


2011.01.28.
Rengeteg célt és feladatot tűztünk ki magunknak a 2010-es évre, melyeket a csapat minden tagja magáénak érzett.


Rengeteg célt és feladatot tűztünk ki magunknak a 2010-es évre, melyeket a csapat minden tagja magáénak érzett. Hihetetlen nagy lendülettel vetettük bele magunkat az elkövetkező szezonba. Egyik legnagyobb fejlődésünk a Raffica felújítása volt A szezon előtti időkben igazi csapaépítő időszakunk volt, mivel a csapat tagjai közösen, akár saját magánéletét is feláldozva csiszolta, építgette-szépítgette, feljesztette a hajót. Megújult  a külseje, ezüst metál színével igazán feltűnő hajó lett a mi kis magyar tengerünkön. Új csörlők, kötelek, tartozékok kerültek a Rafficára, de az új vitorlák is igazán sikeressé tettek bennünket. Tavaszra elkészültünk a srácokkal az átépítésekkel, és az első adandó alkalommal vízre is tettük a hajót.

A másik nagy fejlődést a marketing tevékenységünkben mondhatjuk el. Elkészült a várva-várt web oldalunk, ahol állandó friss híreket közlünk, nyomon követhetőek versenyeink, eredményeink, aktivitásunk. Több médium, különösen a szakmai újságok figyelemmel voltak felénk, rendszeresen cikkeztek rólunk, igyekeztek állandóan nyomon követni életünket. Elindítottuk a Raffica Vse facebook oldalát, elkészült egy színvonalas bemutatkozó anyagunk szponzorok és érdeklődők felé.

A Raffica ismét az én kormányzásommal vágott neki az évadnak. A Sponsor Wanted kormányosi posztja viszont változott az előző évekhez képest. Egyik korábbi csapattag, Priczel Vilmos feladata lett kormányzás, a csapat összeállítása, majd a legfontosabb feladata: a lehető legjobb eredmények elérése. Állandó csapattagunk lett az Irigy Hónaljmirigyből Sípos Tamás és Papp Feri is.



A legjobb eredmény eléréséért még tavaly eldöntöttem, hogy az addigi hiányosságunkat pótoljuk, és amennyit lehet edzünk. Így vízen folytattuk a felkészülést. A befektetett munka nem maradt eredmény nélkül. Itthon és külföldön is kiváló eredményeket értünk el, ahol elindultunk, ott szinte mindig dobogón álltunk.

Nagy riválisunkkal, a Rauschenberger Miki által irányított Principessa-val egész évben szoros versenyben voltunk. A Principessa szinte csak akkor volt előttük, amikor a Sponsor Wanted-del indultunk a versenyen. Bár nem egy kategória a két vitorlás, mégis tisztességesen helyt álltunk a Libera ellen. Fordult a sorrend, amikor a Libera a Libera ellen ment. Ekkor rendre a Raffica végzett a Principessa előtt.
A Pünkösdi Regatta első napját megnyerte a Raffica, de sajnos nem csatázhattunk Rausch-sal. Mikiék nem hivatalosan rajtoltak el, csak edzettek. Aztán jöttek sorra a többi versenyek. 
 
Itthon a legnagyobbat, a Kékszalagot végre sikerült több kategóriában is megnyerni! Egyedül az abszolút győzelem várat még magára, bár a katamaránokkal szemben derekasan helytálltunk. A katamaránok után a Raffica lett a leggyorsabb egytestű! Megnyertük a yardstick-ot, az egytestűek abszolút versenyét, és a Legjobban Navigáló különdíjat is. A Sponsor Wanted ezen a versenyen inkább celeb hajó volt. Vili csapatát  ”erősítette” többek között a Tomi és Feri a Mirigyektől, valamint a Rippel fivérek. 
 


Több szakmai regattán is rajthoz álltunk, de nem a szokásos csapatösszeállítással. Ezeken a versenyeken bérvitorláztunk, ahol a ”bérlők” elvárásainak minden esetben igyekeztünk megfelelni.

A hazai futamokon túl többször jártunk külföldi versenyeken is. A Rundum-ra versenycsapattal érkeztünk, de a címvédés az idén nem sikerült sajnos. Nagyon élvezetes éjszakai verseny volt, fáradtságunkat azonban hamarosan feledtük, mivel mind a szervezők, mind többi külföldi libera csapat hihetetlen barátsággal fogadtak bennünket.  


 
Jártunk Olaszországban is a Gorla-n, a Centomiglia-n is, ami közös olasz-magyar project volt.
 
 

Ebben a versenyszezonban több sikeres eredményt is elértek a Raffica Vse tagok:
A Barcolana-n Horváth Balázs és jómagam megtisztelő feladatott kaptunk, amikor felkértek minket a Twelve onedesign prototípus verseny közbeni bevitorlázására. Beszálltunk a vitorlás építésének utolsó fázisába, majd rajthoz álltunk vele. A siker természetesen itt sem maradt el. 1800 versenyző hajóból a 77.helyen végeztünk!

A Raffica VSE kiemelkedő versenyzője, Karácsony Réka országos Melges 24-es bajnokságon VI.helyezést ért el.
Az Európa 30-as fedélzetén találkozott az Raffica Sailing Team két kormányosa. Az OB-n Vili kormányozta Zarándokkal magabiztosan nyertük a verseny, ahol én taktikusként szerepeltem.

Keller András 50-es bajnokságon I. helyezést,  valamint Nautic ranglistán csapata szintén  I. helyezést ért el. Egy korábbi tervünket sikerült az idén megvalósítani, létrehoztuk a Raffica vitorlás tábort gyerekek számára, ami nagyon sikeresnek bizonyult. Popey és az oktatást tartó fiatalok igen lelkesen vezették ezt a nyári programot. Nyár végére sikerült saját kalózokat és felszerelést is beszerezni a tábor számára, így jövő évi felszerelés már biztosítva van.

A nyáron készült képekből három kiállítást is rendeztek külső szervezők, melyekre, mint díszvendéget meghívták a csapatunk kormányosait is.



Az idei évi fejlődésünkhöz, a sikereinkhez támogatók sora járult hozzá. Több éve kiemelt, fő támogatója a csapatunknak az IGN Zrt. Ügyvezetője Harajka Róbert évek óta töretlenül hisz bennünk, és bízik a Raffica Sailing Team-ben. Egy sportruházati cég jóvoltából idén már egységes HH ruhában jelenhettünk meg a versenyeken. A Raffica és a Sponsor Wanted edzéseinek, és versenyeinek útvonalrögzítését, és élő közvetítését idén is a Snewisport biztosította. A Planai beszállt a Kékszalagba a Sector-ral együtt. A Rundum szereplés több céget is csábított, így felkerült a támogatók sorába a Lloyd, a bavaria.hu, és a Globdental Fogászati Klinika. A Hyundai a Média Kupán való részvételt szponzorálta. Az Egyptours, IH Klinika és a Baumit mellett nem lehetett nem észrevenni a hatalmas NEO FM feliratot sem.  
 
Tv szereplések mellett több alkalommal rádióban is szerepelt a csapat, Sipos Tomit pedig egyik reggel Ganxta Zolee faggatta.
 
Az év végének közeledtével megtartjuk évértékelő összejövetelünket, majd következhet a Legkomolyabb Vidám Csapat utolsó nagy bulija, a szilveszteri találkozó Balatonalmádiban.
 
Részemről elégedett vagyok a csapat idei teljesítményével. Voltak sikerek, voltak hibák, amiket korrigálni kell a jövő szezonra. További célokat tűztem ki, tovább küzdök a csapat álmaiért, a saját álmaimért. Jövőre a Kékszalag a hagyományos rendszerben kerül megrendezésre, így a Sponsor Wanted-on a sor, hogy megszerezzük a régóta várt aranyérmet.    
 
2010. Király Zsolt - Raffica VSE elnök, kormányos 
 

 

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic