48.Kékszalag a Raffica fedélzetéről


2016.08.27.
A magyar verseny, ahogyan mi megéltük

Sírni csak a győztesnek szabad..
 
A 48. Kékszalag Erste World nagydíj nem úgy zárult, ahogy szerettük volna, de kesergésnek nincs helye.  Előre kell nézni, a technikai gondokat kijavítani és a hibáinkból tanulni, hogy a következő versenyen újra csúcsformában lehessünk.
 
Az idei Kékszalag főpróbájának számító Fehérszalagon - tulajdonképpen hasonló szélviszonyokban - nagyon jó szerepelt a Raffica és örömmel nyugtáztuk mind az elért eredményt, mind a vizen való csapatmunkát. Sőt, az évszázad viharában - a szerda esti viharcella nyomában tomboló orkán erejű szélben - sem sérült az Öreg Hölgy, pedig a Balatonfüredi Hajógyárban sok kárt okozott. Parton lévő hajók borultak le bakjukról, a még szerelés alatt lévő új Pauger csodakatamarán elszabadult a cölöpéről és átbukfencezett a kőgáton. Minket leginkább az érintett, hogy a nagy szélben a daru mozgásképtelenné vált, ahogy - a behúzott fékek ellenére - elindult, nekiütközött a végállást jelentő bakoknak, megbillent és a sínen kívül esett vissza. Ez a daru 170 tonna, ami jól szemlélteti az átvonult dzsihád erejét.
 
Reggel még bizonytalan volt, hogy vízre tud-e rakni minket, ezért igyekeztünk alternatív darut találni, de mégsem volt rá szükség. Szerencsére azonban olyan helyen tartjuk a hajót, melyet csak gémből elér a daru, így nem volt akadálya a vízrekerülésnek. Sietve hagyjuk el a kikötőt, mert a daruzás miatt késésbe kerültünk, de szerencsére hamar elérjük a rajtterületet. Sok idő nincs, de nem is bánjuk és jó lendülettel tudunk rajtolni.


 
A katamaránok hamar elhagynak minket és már Arácsnál járunk, amikor meglátjuk szembejönni a Principesszát. Reggel még úgy hírlett, hogy nem kockáztatnak a szél erőssége miatt, és nem indulnak, de örömmel látjuk, hogy mégis jönnek. Akkor még nem sejtettük, hogy nyerni is fognak. Akkor még akkora előnyünk volt, hogy tulajdonképpen szinte az egész tókerülés során előre figyeltünk.  A kenesei bója után Siófokon sok szurkolóval találkoztunk a vízen, majd a Tihanyi szorosnál a már minden évben hallott szurkolói kiálltások adtak nekünk további lendületet.
A nyugati medence „bejáratától” egészen Badacsonyig szinte egyedül haladtunk, hiszen a katamaránok már sokkal előttünk voltak, a Principessa pedig relatív sokkal mögöttünk vitorlázott.


 
A rettegett Badacsonyhoz érve gyanakodni kezdtünk, hogy vajon miért nem látjuk szembejönni a katamaránokat. Az addig közepesen erős szél lassan gyengülni kezdett és végül beigazolódott a gyanú: a keszthelyi bójánál a katamaránok szinte teljes szélcsendben nyaldossák a vizet. Egészen pontosan Litkey Farkasék jönnek szembe elsőként, szorosan mögöttük Józsa Márton kétárbocosa, a többieket még az öböl mélyén látjuk, ahogy elhagyjuk Vonyarcvashegyet. Új lendületre kap a legénység nagy része, ahogy ilyen elérhető közelségbe kerültek a katamaránok - és a Principessa alig látható a távolban. Gyorsan elértünk Keszthelyig, de fárasztó menet volt idáig és még csak a félútnál járunk. A frontos szél pöffjeit a trapézsor derekasan ellensúlyozta, de ez nem az a nyolc óra munka. Sőt Kenese és Siófok között gyakran merült meg a teljes lúv keret és ugyan a víz is meleg és a levegő sem hűvös, hosszú távon mégis jobban fárad az ember vizes békaruhában. A változó gyenge szélben remekelünk és sokat tudunk hozni az előttünk lévő katamaránokon, de ez sajnos nem tart sokáig és Györöknél ismét elkezd erősödni.

 
 


Innentől egészen a befutóig maradt az erős szél mégerősebb széllökésekkel tarkítva. Egy ideig küzdöttünk az elemekkel, de Révfülöp magasságában - ijesztő hanghatások kíséretében - megreccsent a leekocsit sínjét tartó karbon szerkezet. Pont előtte cseréltük a 100-as fokkot a jibettóra - a legkisebb vihafockunkra - ezért, amikor teljesen leszereltük a nagyvitorlát, hogy átlássuk a helyzetet, szinte teljesen megálltunk.
 
Az északi part közelében továbbra is viharos maradt a szél és a hullámok is "megtarajosodtak". Ekkor megjelent a Principessa, a déli part közelében és míg mi estünk, keltünk, ők úgy tűnt, mintha egy sínen haladnának: jó sebességgel és stabilan mentek. A tükrön láttuk meg őket, de már sajnos a nagyvitorla takarásában voltak, amikor úgy döntöttünk, hogy a második reffsorig visszahúzzuk a grószt. Amennyire stabilnak tűnt a Principessa, olyan labilisnak tűnt a Raffica - leekocsi nélkül aligha lehetett ezeket a pöfföket "kisottolni". Utolsó reményünk is szertefoszlik, amikor a szerencse nekik kedvez: a déli partról szépen felcsavarodik a szél és szinte fordulás nélkül tudják venni a hajózási útvonalat, míg mi nem tudunk elég mélységet nyerni a tihanyi dombság szélárnyékáig - de ekkor már késő is. A takarásban felhúzzuk a nagyvitorlát az első reffsorig, de ez sem segít: mire mi átérünk a hajózási útvonal végére, addigra a Princi már behozhatatlan előnyre tesz szert és ahogyan őket is, minket is megkínoz a befutó előtt megbolonduló szél. A foltokban hol fújó, hol teljesen elálló és gyakran nyolcvan-száz fokot forduló szélben egyhelyben állva fodulunk meg, olyannyira, hogy csak tolatva tudunk elindulni. Ekkorra már mind fizikailag, mind mentálisan is kifáradtunk és egyre nehezebben tudtunk reagálni a hirtelen szélváltozásokra és egyfajta megváltásként éltük meg a befutást. Vége! Miközben leszerelünk, hallatszik a partról a Principesszát ünneplő, a megérdemelt győzelemért kijáró taps.
 
 
Mi a magunk részéről letörten, de megtörve nem, folytatjuk az idei kitűzött céljaink megvalósítását. Négy nagy versenyből áll az idényünk, ebből az első kettőt sikerült megnyernünk, a harmadikat sajnos nem, de mostantól minden figyelmünk a negyedikre összpontosul.
 
A Raffica legénysége:
 
Kormányos: Király Zsolt
 
Borsos N. Miklós, Cser László, Karácsony János, Kerekes Zsombor, Kiss Árpád, Kurucz Róbert, Mónus Gyula, Munka Márton, Nemes Attila, Pesti Gábor, Puskás Tamás, Sármay Bálint, Török László, Weidinger György
 
A kísérőmotorosban Balázs Vilmos és Németh Erika
 
Szöveg: Sármay Bálint
 
További fényképek itt megnézhetőek


© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic