47. Kékszalag 2015


2015.07.02.
Nagy reményekkel indultunk a Kékszalag, egészen pontosan a 47. Kékszalag Árkád Nagydíj rajtjára.

A leghosszabb Kékszalag
 
Sejtettük, hogy hosszú lesz, na de ennyire...
 
Nagy reményekkel indultunk a Kékszalag, egészen pontosan a 47. Kékszalag Árkád Nagydíj rajtjára, mert mind az előrejelzések, mind a reggel tapasztalható időjárás nekünk kedvezett.

Titkon reméltük, hogy beleszólhatunk a katamaránok játékába, de igazán azt vártuk, hogy végre legyen valódi versenytársunk, egy másik libera.

A verseny előtti héten edzés közben felborult és könnyebben megsérült a Principessa de tudtuk, hogy a srácok mindent megtesznek azért, hogy rajthoz tudjanak állni. Amiben tudtunk segítettünk, a javításban mi is részt vettünk, és nagyon drukkoltunk hogy sikerüljön nekik a részvétel.

 
 
Mire kiértünk a rajtvonalra bebizonyosodott, hogy az előrejelzések nem tévedtek és tényleg semmi szél nem volt. Sötétedés utánra ígértek szelet, de ez a rajt pillanatában még beláthatatlanul távol volt. Nyílt osztályban indultunk, ezért a vonal Zamárdi felőli végén kellett rajtolnunk, a katamaránokkal együtt. Alattunk a Cellum, Farky új D35-öse és a Safram, a svájci Ventilo 35-ös, fölöttünk a Fifty-Fifty. A genfi tavon két nagy többtestű osztály van, az M1 és az M2. Az előbbi legfeljebb harmincöt láb hosszú lehet, utóbbi maximum 28. Az M1 osztályba tartoznak a D35-ös és a Ventilo 35-ös, az M2-esbe pedig többnyire a Ventilo 28-asok versenyeznek.
 

 
Na de térjünk vissza a rajt utáni pillanatokra. A nagyon kevés szél, ami fúj pont elég ahhoz, hogy a gyorsabb katamaránok elinduljanak és egy így kis előnyre tesznek szert. Mi igyekszünk követni őket és az élen maradunk, de nagyon rossz nézni, ahogy az északi part alatt – láthatóan jó szélben – gyorsan haladnak a többi hajók. Sajnos ez nem tart sokáig és ott is hamar megszűnik minden légmozgás. Már kezdenénk a Kenesei bójára koncentrálni, amikor egyszer csak egy reccsenés töri meg a folyamatos munkazajt. Az idei év újítása kibírta a verseny előtti erős széles edző napokat, de sajnos nem bírta a versenydrukkot és megadta magát. Gyorsan kellett reagálni, mert az éppen felhúzott nagy reacher pont erre a rögzített orrsudárra volt kötve, melynek az  lefeszítő kötele szakadt ki a helyéről. Szerencsére maga az orrsudár elég masszívnak bizonyult és bírta, amíg átkötöttük a kihúzható orrsudárra.
 

 
Már Alsóörs előtt jártunk és tisztán lehetett látni, hogy a kenesei jel körül semmi szél nincs. Az élen járónak tűnő Cellum egészen a déli partig ment ki  Akarattya alatt, hogy szelet találjon és onnan jöjjön vissza a bójára. Mi vízközépen ötödikként értünk a bójára, kicsit nagyobb sebességgel, mint az előttünk haladó Friss Víz SL33-as és kívülről kerülve. Negyedikként indultunk Siófok felé. Aggódva néztük, ahogy a Principessa kimegy egészen a déli partra, szelet kap és gyorsabban halad a bójára. Sajnos elénk is kerültek és mi csak hatodiknak tudjuk venni a siófoki bóját, míg ők negyedik helyen kerültek.
 

Ahogy a tihanyi szoros felé közeledünk ráfutunk az előttünk szinte teljesen leparkolt élbolyra és újra meg tudjuk előzni a Principessát. A tihanyi csövön áthaladva az idén is erős szurkolótáborral találkozhattunk: A hangos „hajrá Raffica” bíztatások mindig erőt adnak a csapatnak.
 
A nyugati medencébe érve azt látjuk, hogy a Safram és a Cellum vízközépen egy helyben állnak. Ha még bizonytalan lett volna bárki, hogy a déli vagy az északi part felé kell indulni, ez a látvány intő jelként mutatta, hogy hova NEM szabad menni. Követtük a Fifty-Fifty-t és a Black Jack-et a déli part felé és szorosan követett a Principessa is. Mire Földvárt elhagytuk, Farkyék is visszaküzdötték magukat a déli partra, mögöttünk fordultak, de még ebben az alig lengedező szélben is gyorsabbak voltak. Gond nélkül tudtak minket kikerülni.
 
Gyönyörű látvány a badacsonyi tanúhegy - avagy táblahegy, ahogy a svájciak becézték – de attól, hogy a nyugati medencébe érve olyan hosszan nézi az ember, hogy olyan érzése van, mintha nem haladna. Mi legalábbis úgy éreztük, hogy folyamatosan „Badacsonynál járunk” és hiába van sebességünk, nem közeledik a fránya hegy. Szerencsére a déli parti települések sorra váltják egymást és északon még mindig csak Badacsony látszik, délen már Lelle, Boglár, Fonyód. Együtt haladunk az élmezőnnyel, és utolsó pár előre fuss jelleggel, gyakran meglépnek a katamaránok. De amint megállnak egy szélcsendnek köszönhetően, utolérjük őket. Sőt talán öt percig ki is tart a dicsőségünk, amikor valahol Fonyód környékén az élre kerülünk.
 

 
Az történt, hogy elindultunk az északi part felé, hogy az onnan remélt frissülést elsőként kapjuk meg és szépen lassan ki tudtuk kerülni a déli part közelében és félvízen egy helyben álló katamaránokat. Mindenkit. Vezet a Raffica ! Egy pillanatra talán el is képzeljük, hogy ez így marad, de aztán megjelenik mögöttünk a Fifty-Fifty. Nem tudjuk tartani őket, kikerülnek. Mindenkit meglepve egyszer csak előbukkan az északi part felől a Friss Víz, és mindenkit megkerülve ők kerülnek az élre. Továbbra sem érezhető a várva várt frissülés és a tükörsima vízen araszolunk egy pár száz méter távolságra. Kezd hosszú lenni a nap és még mindig csak Badacsony alatt vagyunk. Erős idegeinket az is próbára teszi, hogy szemünk láttára szökik meg egy élboly, a Fifty-Fifty a Friss Vízzel párharcol, közben a Safram mindkettőjüket kielőzi, tétlenül tudjuk csak nézni, hogy a Principessa is beáll ebbe a sorba és szépen lassan elénk kerülnek.
 
Teljes szélcsend

 
A szigligeti öböl után kezd megjönni a várva várt frissülés. Csodálatos élmény ahogy a suhanunk. Mintha olaj lenne a tó felszínén, semmi fodrosodás, és a teljes trapézsor kint áll, egy méterrel a tükörsima víz felett. Gyönyörű. Egyben megkönnyebbülés is, hogy előre már Keszthely látszik és a Badacsonyt a hátunk mögött tudhatjuk.
 

Kimerítő a hosszú, tűző napon töltött idő, a vizeink nagy részét már megittuk, a szendvicseinket már megettük és még csak a Keszthelyi bójára tartunk. Mindez persze nem fontos, mert a Principessa a déli part felől érkezik a Keszthelyi öbölbe és nekik láthatóan kevesebb szelük van, mi az északi part felől friss szélben és jó szögön rohanunk. Az öbölbe érve nekünk is elfogy a szél és behozzuk, de nem tudjuk utolérni a Princi-t. A Safram veszi elsőként a bóját és azonnal át is húznak a déli part felé. Negyedórával később érkezünk a többiekkel együtt és a Fifty-Fifty, majd a Friss Víz veszik egymás után, egy perccel később a Principessa, a Raffica és mögöttünk a Black Jack.
 

 
Az üldözőboly alig öt percen belül vette a bóját, a párharcot vívók pedig egy percen belül. Közben lement a nap, feljött a hold, de alig vettük észre, annyira izgalmas lett a versenyünk. A Principessa elindul a déli part felé, mi meg igyekszünk az északi part felé indulni, idefelé az volt a jó. A sötétségben már csak a hajó árbocfényei alapján tudjuk követni a vetélytársakat, ahogy az egyre élénkülő szélben dodzsemezünk a szembejövő hajók között. Nem bánjuk egy cseppet sem, hogy leesett az éj és a Badacsonyt nem kell néznünk tovább. Az idő közben lehűlt, a szél keleti irányból frissül és a pöffökben megváltó hűvös levegő tör ránk.
 
A fáradtságtól és a látvány hiányától szépen elcsendesedik a trapézsor, mindenki a vitorlacserékre koncentrál és a gyors fordulókra. A sötétben alig látjuk őket, de mögöttünk van a Principessa, ez megnyugtató. Közben az éjszaka sötétjében elő-előbukkan egy katamarán és mint egy üstökös elsuhan mellettünk. Alig tudjuk beazonosítani, hogy melyik Ventilo lehetett. A déli part felé tartva már mindenki a tihanyi szoroson való átkelésre készült fejben, amikor az egyik fordulóban egyszer csak koppanás és csobbanás zavarja meg a manőver rutinját. Ember a vízben! Azonnal lelassítottunk és megfordultunk, közben folyamatosan figyeltük a sötétségbe pottyant csapattársunkat.
 
A kísérőmotoros is azonnal a helyszínre ért és zseblámpával világította az úszó embert. Megközelítettük, lúvba döntött kerettel mentünk felé, majd a vízbe érő keretre felkapaszkodva gyorsan a hajóba emeltük. Mintha mi sem történt volna, azonnal indultunk tovább, mindenki a helyén és miután száraz ruhát öltött, a backstégesünk is visszatért. A hidegvérrel, gyorsan és pontosan végrehajtott mentés mindenkit felfrissített, de közben látótávolságba került a Principessa! Eddig is ki lehetett venni az árbocfényét, de most néhány hajóhosszal mögöttünk mentek el. Éjfél elmúlt, de ettől kezdve, mintha minden csak most kezdődne! Game on!
 
Földvárnál járhattunk, amikor elindult az éjszakai párosverseny: fordulóról fordulóra fogtuk őket. A cső előtt úgy tűnt, hogy a friss szélben egy picit gyorsabbak és gyorsabban is fordulnak, hamar közvetlen közel kerülnek, két hajóhosszon belülre. Úgy tűnik, hogy ők 100-as fokkal jönnek, mi 140-essel, ráadásul ők két fővel többen vannak. Mire beérünk a csőbe, már egy hajóhosszon belül vannak.
 
A Tihanyi Hajós Egylet előtti be kell tartanunk a hajózási útvonalat, ott nincs víz, ezért fordulnunk kell. Ők egy picivel lassabban jönnek ki a fordulóból, mi szépen tudunk gyorsulni: ismét két hajóhossz feletti a különbség, de még nem látszik, hogy milyen szél lesz a befutónál. Ha erősödik, lehet esélyük, ha marad ez a szél, vagy esetleg gyengül, akkor nyert ügyünk van.
 
Már látszik Füred előtt a reflektorok éles fénye. Aannyira bevilágítja a pályát, hogy csak sejteni lehet a befutó bójáit. Kicsit gyengül a szél, de iránya nem változik. Mindketten ejtett menetben tudunk egyenesen menni a befutóra, ez is minket segít. A Principessa próbál élesedni, de Raffica nem adja magát, tartjuk őket. Egy-egy pöffben ránk jönnek, amint gyengül mi megyünk el, de sosem nő a távolság két hajóhossz fölé. Pedig ijesztően jönnek, gyönyörűen vízszintes a trapézsor, függőleges az árboc. Biztos izzadnak a grószsottnál és a lékocsinál, de ez nem látszik ki, úgy jön a hajó, mintha kötélen húznánk. Nálunk is mindenki beleadja amije van és nem adunk egy centit sem. Ahogy közeledünk a befutóhoz, lekapcsolják a reflektorokat, és végre meglátjuk a zsűrihajót.
 
A narancssárga villogója olyan távoli, mintha a parton lenne. Közben a Princi megint támad, de mi nem hagyjuk. Már látszik a bója is és kivehető a zsűri is. Kicsit gyengül a szél és a Principessa lemarad, villan egy-két vaku, de még nem futottunk be, majd végre meghalljuk a zsűri hangját: „Raffica”
 

 
Hurrá, megcsináltuk! A befutó után, lúvba döntött kerettel lassan elkezdünk leszerelni, amikor mellénk ér a Principessa és messziről hallatszik ahogy skandálják: „szép volt fiúk, szép volt fiúk”. Ezt igazából mi is skandálhatnánk nekik, mert nagy csatát vívtunk így mi csak háromra egy jó hangos Principessa kiáltással viszonozzuk a sportszerű gesztusukat.
 
Csodálatos, élménydús és hosszú verseny volt.
Összetettben a 8.helyen, egytestűben az élen végeztünk, I. helyet szereztük meg ismét!
 
Köszönjük ismételten az idei támogatónknak, hogy mellettünk állnak:
Helly Hansen, Implant Center, BCFX, Berill reklám, Pannon lapok.
 
47.Kékszalag csapat:
 
Király Zsolt  kormányos
 
Borsos M. Miklós
Cser László
Karácsony János
Kerekes Zsombor
Mónus Gyula
Kiss Árpád
Kurucz Róbert
Munka Marci
Pesti Gábor
Puskás Tamás
Török László
Sármay Bálint
Weidinger György
 
Tartalék versenyző a Kékszalagon:  Bujdosó Mátyás
 
Motoros:  Jankovits András – Popeye
 
Fotós: Németh Erika
 
további képek  itt  
Kékszalag kisfilm itt

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic