42.Kékszalag előtt - Raffica Team


2010.05.24.
Akik ismerik a csapatunkat, azok tudják, hogy számunkra minden Kékszalag fontos kihívás.

Zsibongás egy testen

 

Akik ismerik a csapatunkat, azok tudják, hogy számunkra minden Kékszalag    fontos kihívás. A mostani sokszorosan az, hiszen ebben az évben számos nagy  sebességpotenciállal rendelkező többtestű hajó is vízre száll a győzelemért.  Küzdünk ellenük csakúgy, mint a régi vetélytársakkal, sőt csapaton belül a két  hajó is komoly presztízscsatát vív.
 
Közismert, hogy kellő szélben a külföldi versenyeken a katamaránok végeznek általában az élen. Ugyanakkor saját tapasztalatból is tudjuk, hogy gyenge szeles versenyeken a liberák lényegesen nagyobb vitorlázatunknak köszönhetően, jó taktikával, fegyelmezett versenyzéssel eléjük kerülhetnek. Ha kedvezőek a viszonyok, komoly esélyünk lehet az idei Kékszalagon. Régen nem kellett ez a „ha”. Most sokkal kiélezettebb a küzdelem, mint az előző években. Ezért is fontos, hogy minél jobb felkészülés, hogy a hajóink és csapataink tökéletes állapotban álljanak a rajtvonalához.



A keleti medencében május - júniusban rendszeres  látvány volt, ahogy a Raffica és  a Sponsor Wanted, 14-14  fővel a fedélzetén együtt hasította a hullámokat, sok – sok  órás edzéseken. Idén mindkét csapatunk sokkal több időt  töltött vízen, mint a korábbi években. Egységesebbek,  precízebbek, összetartóbbak lettünk. Magabiztossá tesz  bennünket, hogy a közös edzéseken egy – egy kisebb  újítást, illetve az állításokat rögtön össze tudunk  hasonlítani. A parton részletesen át tudjuk beszélni az  edzés minden fontosabb elemét, ezáltal „együtt  egymásért”  dolgozva eredményesebben tudunk fejlődni.
Voltak biztató eredményeink a Pünkösdi Regattán, a Bankár kupán, az Ügyvéd kupán, Uniqua Regattán is kiemelkedően szerepeltünk, a régi versenytársainkkal összemérve jó teljesítményt nyújtott mindkét hajónk.
A hazai esélyesek felkészülését látjuk, rendszeresen átbeszéljük velük, hol tartanak. A külföldiek sötét lovak, bár páran igazi nagyágyúknak ígérkeznek…
MI persze elsősorban magunkban bízhatunk….

 
 
Nincs a Balatonnál más ennyire népes, hangulatos és  egységes versenycsapat. A mi „celebjeinkből” hamar  haverok, majd barátok, teljes értékű csapattagok lettek.  Esős edzés hétközben? „Mirigyék” ott vannak. Daruzás  este 10kor? Még mindig…. Fellépés este 8 kor (upsz, azt  lehet, hogy lekésték….)
Mellettük a Sponsor Wanted fedélzetén velünk lesznek még a Ripper fivérek is. Ígérjük, hogy a mi szalagunk különleges lesz ebben az évben sok szempontból!
Biztos, hogy hatalmas versenyt vívunk majd a többi egytestű hajóval és a 42. Kékszalag közönsége is örömét leli majd a telitrapézos hajók gyönyörű látványában.

 
 
 De akik a Sponsor Wanted-re a verseny alatt külön odafigyelnek, azoknak extra meglepetéssel is készülünk!
 
 Érdemes lesz figyelni minket !!!!
 
 Raffica
„A legkomolyabb vidámcsapat”

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic