2011 Pünkösd kupa


2011.05.20.
A csapat számára ez egy kedvelt verseny, hiszen 3 napos versenyen sorozaton mérettethetjük meg magunkat, illetve ebben az időben sok időt tudunk eltölteni egymással.


Az idén ismételten eljött a Pünkösdi kupa ideje. A csapat számára ez egy kedvelt verseny, hiszen 3 napos versenyen sorozaton mérettethetjük meg magunkat, illetve ebben az időben sok időt tudunk eltölteni egymással. A délelőtti versenyek után szieszta, majd esténként szolid bulikban érezzük jól magunkat. Ez most sem történt másként.
 

A Pünkösdi kupa első rajtja jól sikerült számunkra.

A mezőnyben középen rajtoltunk, vigyázva a többi hajóra. Az északi zsűrihajó környékén nagy csatározások voltak a hajók között, több sérülés is keletkezett.

Rajt után szinte egy takkon vitorláztunk Keszthelyig. A 20-25 csomós szélben reffelve vitorláztunk. Déli oldalon rajtoltak a liberák. Mi vízközépen és az északi oldalon haladtunk.

A katamarán is délen kezdett, majd feljöttek az északi oldalra, mellénk. Kereszteztek minket Révfülöpnél, de idővel a nekik kedvezőbb szélben elhaladtak mellettünk. Nagy szélre érkeztünk Keszthelyre, ahol 30-32 csomós fújások is voltak. A Principessa, a katamrán és a Gardazzura trapézos hajó után a 4. helyen futottunk be Keszthelynél.

   
 
A második nap reggelén hihetetlen nyüzsgés volt a Libás kikötőben, mivel mezőny nagyrésze itt éjszakázott.
Mindenki izgatott volt, készülődtek a versenyre, volt, aki a hajótestet sikálta kívülről a vízből, többen a felszereléseiket ellenőrizték.
 
   

A rajvonal előtti forgolódás egy külön látvány. Akik a parton eddig nem üdvözölték egymást, azok most a vizen siklottak egymás mellé, hogy „jó szelet!” kívánjanak. Mi is a Sopi, a Rausch mellé keveredtünk, majd a szokásos cinkelés mellett jó versenyt kívántuk versenytársainknak.  J
A táv ezen a napon Keszthely - Szigliget - Zala torkolat – Keszthely.

   
 
A pályaversenyen volt kisszelünk, nagy szelünk, szélcsendünk. Balatongyöröknél sikerült a liberát utolérnünk, már-már azt érzetük, hogy el is hagyhatjuk őket. Legénységünk izgatottan leste a kapitány szavait, mit és hogyan tegyünk, mi lesz a taktika. Zsolt utasításai alapján dolgoztunk, igyekeztünk mindent megtenni, de a libera egyszercsak megindult…

    
 
Az első bóját másodiknak vettük, majd szembefordultunk a mezőnnyel. Ezt az érzést, már sokszor megtapasztaltuk gyors hajóként, de sohosem lehet közönyösen elhajózni a többi hajó között. Ilyenkor mindig lessük őket, intünk is nekik többször, hiszen sok barátunkat fedezhetjük fel más hajókon. A katamarán, a Gardazzura mind lemaradtak tőlünk.A 2.bójáig, majd a befutóig is tartottuk a helyzetünket, így aznap ismételten a második helyen futottunk be.

A harmadik nap reggel 9 órakor volt a rajt. Reggeli forgolódás a rajt előtti részben. Motorosunk is igyekezett több hajóhoz motorozni, majd jókívánságokat kifejezni. Így volt az a Speddynél, az Avatarnál, Sirocconál is. A Ráczáfolhoz is érdemes volt motorozni, mivel finom virslit kaptunk tőlük reggelire.

   

A rajtnál a mezőny nagyon lassan tudott csak megindulni. 2-3 csomós szélben rajtoltunk, de egyre gyengült a szél, ahogy távolodtunk Keszthelytől. Balatongyörök környékén volt egy szélváltó, ahol a Pricipessa el tudott vitorlázni. Mi gyenge szélben, bár nem akartuk, de bevártuk e mezőnyt így. Utolértük az Avatart, így Sopival vízközépen Fonyódik versenyezgettünk a leálló szélben. Küzdöttünk egymással, fej-fej mellett vitorláztunk. Figyeltük egymás taktikáját.
Fonyódi bójánál befutottunk, a Principessa és az Avatar után a 3. helyen.

   
 
Ismételten szeretnénk köszönetet mondani a Hally Hansen támogatásának! Azt gondoljuk igen feltűnőek voltunk a csapatok között a szép egyenruháinkban. Többen ebben meg is erősítettek bennünket! J
 
Galériánkat itt tekinthetitek meg!
 
 

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic