Sponsor Wanted team
Kezdetben a Raffica legénysége alkotta a Sponsor Wanted legénységét is. A professzionálisan épülő team azonban eljutott arra a szintre, hogy bővítse a Raffica Sailing Team létszámát és létrehozzon egy állandó csapatot a Sponsor Wanted fedélzetére. A toborzás sikeresnek bizonyult, hiszen több fiatal vitorlázót sikerült maguk mellé állítani, akik büszkén versenyeznek a Raffica Sailing Team égisze alatt és hozzák a tőlük elvárt, nagyszerű eredményeket.
A versenyzés mellett ezt a hajót használják a Raffica Sailing Team által szervezett csapatépítésekre, bérversenyzésekre, valamint balatoni szabadidős programok szervezésére.
![]()
Sponsor Wanted kormányos
Priczel Vilmos
9 éves koromban tévedtem le egy vitorlás edzésre, aztán ott ragadtam. Bár a szüleim nem tereltek ebbe az irányba nem mondhatnám, hogy véletlenül lettem vitorlázó, hiszem édesanyám is vitorlázott (az ötvenes években magyar bajnok volt Kalóz osztályban) a nagyapán pedig egy Európa 30-as (Virtus) kormányosaként versenyzett sikeresesen.
12 éves koromban ripityára törtem a bokámat egy gördeszka balesetben. Ez lehetetlenné tette azt, hogy kishajóval igazán sikeres versenyző legyek, (legalább is én erre fogom) ennek ellenére 19 éves koromig kishajóztam. Végig jártam a „szamárlétrát”: optimist, cadett, moly, ok dingi, finn dingi.
Utána, nagyhajós távolsági (túra) versenyeken indultam…
ASSO osztályban 5 évig sottosként „tanultam a szakmát” majd stílust váltva a klasszikus hajók irányába vettem az irányt és 6 éve az Európa 30 osztályban kormányzom a Zarándok nevű hajót. Közben, hogy a téli időszakban is legyen mivel elütnöm az időt a TF-en Vitorlás edzői képesítést szereztem. Ezzel párhuzamosan negyedik éve a Rafficán húzkodom a backstaget, meg ami jön.
2010 szezon elején bizalmat szavaztak nekem a SPONZOR WANTED kormányosi posztjára…
Ami nem kis falat, de nosza rajta. A munkát természetesen a csapat(át)építéssel és az edzésterv kialakításával kezdem. Aztán márciustól jöhet a tervek következetes megvalósítása. Ha a csapattal együtt sikerül eredményesen végigcsinálni a felkészülést és mindenki sajátjává teszi azt az alapelvet, melyet vallok: „Nincs verhetetlen ellenfél” , akkor egy sikeres vitorlásévad áll előttünk. Természetesen tisztában vagyok, a hajó és a csapat teljesítőképességével, de szeretném minél jobban kitolni a határokat.





Weboldal készítés