Rólunk


A Raffica Sailing Team, hivatalos nevén a Raffica Vitorlás Sportegyesület 2006-ban alakult.

A team két hajó legénységéből, elkötelezett balatoni versenyvitorlázókból áll. A csapat tagjai gyerekkoruk óta űzik ezt a sportot, folyamatosan kiemelkedő eredményeket produkálnak, a magyar élmezőnybe tartoznak. Nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúság bevonására, támogatására és fejlesztésére.
A két hajó verseny létszáma 12-12 fő, de a teljes létszám közel harminc fő. Céljuk 2012-ben egy professzionális háttér megteremtése annak érdekében, hogy a csapat tagjai kizárólag a versenyzésre összpontosítsanak. Így lehetőség nyílik a legrangosabb hazai és számos nemzetközi bajnokságon részt venni, majd egyre jobb helyezéseket elérni.



A Raffica nevet a csapat mellett egyben az első számú hajó is viseli. Jelentése „pöff”, az a hirtelen felbukkanó fuvallat, amit a vitorlázók folyamatosan kutatnak a vízen versenyzés közben a gyorsaság növelése érdekében.

A Raffica Sailing Team másik hajója a Sponsor Wanted, melynek neve magáért beszél.

A Raffica Sailing Team a tagok szerint a legkomolyabb vidám csapat a Balatonon. „Nagyon komolyan vesszük a felkészülést és a versenyzést, de a vidámság jelentős szerepet tölt be a csapat életében. A humor minden helyzetben segíti a munkánkat, átlendít a feszült helyzeteken, erőt ad az előttünk álló kihívások teljesítéséhez.” – jellemezte a csapatszellemet Király Zsolt, elnök-kormányos.

© 2010-2015 raffica.hu - Minden jog fenntartva! email: info@raffica.hu

Designed and created by Adamic